Mondjuk azt jó lenne tudni, hogy kinek az ötlete volt, hogy aug. 30. után egyből október közepe jöjjön. Legszívesebben kicsuknám az erkélyre éjszakára, hátha átgondolja a dolgot.
Nem kétséges, jövő héten be fog fagyni a popóm. Hehh, és még azon aggódtunk, hogy ne essen az eső... Ugyan már. A 15 fokban már csak hab a tortán az eső. Ezzel együtt újra át kell gondolni a ruhám, de hiába töröm a fejem, nem jut eszembe semmi melegítő ötlet, amit aznap felkaphatnék. Menyecskeruhát pedig keresnem kell valami hosszút, mert a két minim max. összevarrva segíthet a helyzeten.
Be kell látnom, hogy 2010-ben a black&white esküvőnk nem kifejezetten ritka. Székszoknyás múlt héten is egy fekete-fehéret csinált, annyira trendi lett, hogy nem csak fekete masnit, de fekete szoknyát is be kellett szerezniük. Bár, még mindig inkább a trendi B&W, mint egy unalomig ismert barack/mályva/halványlila.
Ezer dolog van még és igazából semmi. Zene, fotó, ceremóniamester egyeztetve, lebeszélve.
Jahh, a fotózás helyszíne:
www.sugarshop.hu és www.marmara.hu
:)
Mára ennyi. Augusztusra ennyi. Gondolkodom rajta, hogy kötelezővé teszem az esti blogolást és érzelmeket közvetíteni, de nehéz. Az érzések inkább arra valók, hogy eldugja őket az ember.
Jó éjt.
2010. augusztus 31., kedd
2010. augusztus 15., vasárnap
Episode 1
Sokszor gondolkodtam már azon, mennyire legyen privát a blog és mennyire írhatom ikle a mindennapjaim, a gondolataim, érzéseim ide a nagyvilágba. Nem tudtam dönteni.
Viszont időm alig volt, köszönhetően egy villámgyorsan megrendezett költözésnek. Jól jártunk, legalábbis két hét itt-lakás után még mindig eléggé teszik a lakás - leszámítva a felettünk lakó és éjjel-nappal hangosan sikítozva szexelő nőt. Vagy megunja, vagy jön a hideg. Ez utóbbi legalább biztos és csukott ablakok mellett nem hallatszik.
Az esküvő nagyjából sehogyse. Mindenki azt kérdezgeti, izgulok-e és mennyire van agyonszervezve minden, én meg nézek bután. Nem izgulok és nem szervezek. Egy-két emberrel kell még egyeztetni, de amúgy minden kész van. Ja, a ruhám is :D Volt fotózás az újságba, képet sajnos még nem tehetek a kedves (L) olvasóm miatt, de irtó jó lett. Sokkal jobban illik hozzám, mint a királylányos csájnaruha, és esküszöm, soha nem gondoltam volna, hogy egy tervező tényleg ennyire látja bennem a ruhát. Illetve rajtam a leendő ruhát.
Hétfőtől végérvényesen átkértem magam a bűnügyi nyilvántartóhoz, elnökünk jóváhagyta, örülünk.
Szeptembertől A. munka nélkül, nem örülünk.
Ja, és PÉ-kor most először próbálkoztunk teljesen élesben. Eredmény két hét múlva várható :)
Bár nem hiszem, hogy érezhető ez a private-blogolás, de asszem, jobban bejön.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)