2010. május 20., csütörtök

Episode 6

Ahhoz, hogy ez a bejegyzés létrejöjjön, új tudásra kellett szert tennem. Ez a tudás az elmúlt négy napban sikertelenül próbált utat találni a fejembe, szóval sorry az eltűnésért, de enélkül nem akartam írni.

Ma megint voltam a szépségszalonban, sokkal viselhetőbb volt, kezelésileg és árilag is. Bár az ár leginkább rajtam múlt, mert a sarkamra álltam. Nem és nem kérek extra-extra kezelést 17-ért. Jó nekem egy sima extra 11-ért. Hát nem?

És akiért ezt az új tudást a fejembe szorítottam, nem más, mint Heston Blumenthal. Ha esetleg valakinek nem ismerős a név, akkor azonnali intőben részesül a TVPaprika hanyagolása miatt :D

Heston, azon kívül persze, hogy egy óriási tudású sztárszakács, és a végletekig maximalista, nem fél újítani és olyan módon és stílusban főzni és tálalni az ételeket, ahogy rajta kívül senki sem.

Angolul értők előnyben.

Ha mindenkinek tetszik, akkor felteszem a többi részt is :D
Amúgy amiről eszembe ötlött, az volt, hogy az egyik részben Hesten egy Nicholas Kurti professzorról beszélt. Nem tévedés, tényleg magyar volt. Kürti Miklós.
Származása miatt el kellett hagynia szép hazánkat, a Sorbonne-ra járt és ott is végzett, később az Oxfordi Egyetem professzora lett.
Azon kívül, hogy részt vett az atombomba-projektben, "feltalálta" a molekuláris gasztronómiát és laboratóriumi kísérletekkel próbált megoldást találni némely konyhai problémára.

Szóval ő volt Hesten példaképe a konyhai kísérletezésben.
Magyar volt. Durva.

Az esküvő iránt érdeklődőknek közben elmondom, hogy ma írtam mailt az esküvős újságnak, hogy mivammáááááá a ruhával, he'! Rákérdeznek.

Tegnap elkezdtem rajta gondolkodni (de ez nem jó szó), hogy mi legyen a nevem. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elővettem az Örök számmisztika c. könyvem és a különböző névvariánsok jelentését megpróbálom összeegyeztetni a születési nevemmel.

Nem röhög. Nekem fontos.

...
Két tudást kellett a fejembe tölteni, a videokonvertálást is a meg kellett néznem.

1 megjegyzés: